Fellépők
Szarka Gyula

Szarka Gyula: Bor és a lányka

  A Ghymes együttes alapító tagjának koncertjén Petőfi Sándor, Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Gárdonyi Géza borverseit hallhatjuk. Közreműködnek: Jász András szaxofon, Kun Csaba billentyűs hangszerek

Krakowiacy

A táncegyüttes 1951-ben alakult. Programjukban lengyel régiók néptáncait adják elő teátrális formában, kiemelten foglalkoznak a krakkói tájegységgel. A nemzetközileg elismert csoport fellépett már Európa több országában, Afrikában, valamint Észak- és Dél-Amerikában egyaránt. A krakkói királyi város bírója pártfogásában állnak.

Propeller Band Zenekar

1970-es évek végén kezdődött, mikor is megteremtödött annak feltétele, hogy egyáltalán legyünk.

E rövid kitérő után eltelt néhány zenéléssel töltött év, melynek ecsetelésével nem fárasztunk senkit, továbbá lehetőséget adunk a kutatói vénával rendelkező rajongóknak, arra, hogy ezen évek rejtelmeit saját maguk tárják fel, és élvezzék annak sikerét. A magyar zenei élet természetesen mindent megtett, ahhoz, hogy ne lássunk perspektívát a zenélésben, de mint látszik ez teljes mértékben nem sikerült.

Balogh Wanda Alida

Balogh Wanda Alida textilművész az Iparművészeti Egyetemen (MOME) szerezte diplomáját majd doktori címét. Kézzel, szövőszéken szövi színekben gazdag falikárpitjait, amelyek több közgyűjtemény és magánlakás ékei. Ez alkalommmal egy különleges, több műfajt ötvöző sorozatot láthatunk tőle, amelyben szövött falikárpitjainak és textilszobrainak hatását fedezhetjük fel. Az egyszerre képeknek és szobroknak, rajzoknak és textileknek is nevezhető alkotások a vélt vagy valós műfaji határok létének és mibenlétének kérdésére keresik a választ.

Tagja a Fiatal Iparművészek Stúdió Egyesületének (FISE), valamint a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE)

A kiállítást megnyitja: Balogh Géza, festő- és szobrászművész

Makoldi Sándor

Magamról próbálok írni és a világról bennem. Arról, hogy ha az ember csak csinálja a dolgát amit a szükség rámér, az mennyire kevés és silány élet. A szobrászat s így általában a művészet is egy teljesen haszontalan tevékenység, nem lehet megenni, vagy semmi köznapi haszonra felhasználni, de nélküle az emberi világ egy kietlen kopárság lenne.

„Garti” Goór Imre

1972-ben végez rajz szakon a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán.
Tagja a Magyar Vízfestők Társaságának, a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének, a Nagybánya-Kecskemét Baráti alkotó Társaságnak.

Horváth Judit

Mióta az eszemet tudom, rajzolok, festek.

Több művészhez jártam különórákra, de a legmeghatározóbb a 2004 óta folytatott szabadiskolai oktatás volt, a Budai Rajziskolában. Itt Kelemen Marcel segítségével megismertem a színek igazi természetét, megszűntem ‘félni’ tőlük, és a szabad önkifejezéstől.

Ezen felbuzdulva, 2005 és 2007 között elvégeztem a Budapesti Műszaki Egyetem Színdinamikai Szakmérnöki szakát, ami tovább erősítette alkotás iránti vágyamat. Elvégeztem egy évet a Szegedi Tudományegyetem, képi ábrázolás szakán is.

Tulajdonképpen állandóan alkotok, ha máshogy nem, a fejemben a buszon, utazás közben.

Belépőjegyek

Előjegyzésben: 1.500 Ft 
Helyszínen: 2.000 Ft 
14 éves kor alatt: INGYENES

A belépőjegy tartalmazza:

  • a programokon való részvételt
  • borászatonként 1 pohár bor kóstolóját (8 borászat)
Előjegyzés

Az alábbi adatok megadásával előjegyezhet kedvezményes belépőjegyeket, amelyeket a helyszínen lesz lehetősége átvenni.


Az Ön neve:*
Az Ön e-mail címe:*
Belépőjegyek száma:*

Az adatokat nem adjuk ki harmadik személynek.

 

Támogatók:

Nap Nyomda   Bodrogkeresztúri Önkormányzat    Bayer   Andromeda Travel

Média támogatók:
 

diningguide      Magyar Termék Rajongói Oldal